Ha lenne olyan menüpont a honlapunkon, hogy természetkárosítás, akkor ennek az írásnak leginkább ott volna a helye. Az elkövető a kormorán, a tettestárs, furcsa módon a természetvédelem túlzott gondoskodása, áldozatok és sértettek a halak, károsultak a halászok és horgászok. 

 Ismét beköszöntött a hideg idő, és az őszies tájon egyre feltűnőbb a folyamatosan duzzadó fekete felhőként vonuló kormoránok serege. Ha nem látjuk őket a levegőben, akkor biztosak lehetünk benne, hogy halásznak vagy emésztenek. Pihenőidejükben az öreg magas fákat, vagy a kis vízállásnál előbújó lágy homok partokat lepik meg és festik gyászos színűre. A Duna felé fordulva szárnyaikat kitárva szárítkoznak és melegszenek, az egyre alacsonyabban járó őszi nap kellemes sugaraiban. Mintha csak azt mutatnák „ez mind az enyém” vagy talán, hogy „sajnálom elfogyott”. Lassan sajnos mindkettő egyre igazabb. 



Feltesszük magunknak és egymásnak a kérdést: Miért? Nem lehet tenni valamit?

De lehet! Vannak már kezdeményezések és lehetőségek, de nézve a populáció növekedését, azt kell, hogy gondoljam, nem elég hatékonyak.

Ismerkedjünk meg a fekete sereg okozta kárral, vizsgáljuk meg az elszaporodásuk előzményeit, a jelenlegi problémát és a lehetséges kiutat. Ahhoz, hogy komplexen lássunk, tudnunk kell, hogy nem helyi, de nem is országos problémáról van szó. Egész Európában ugyanaz a gond. EU ide vagy oda, az országok nem egyformán kezelik a kialakult helyzetet, és Magyarországon nem meglepő módon természetesen vannak kesze-kusza szálak. Na de ne szaladjak előre, nagy sóhaj……. kezdem a legelején.

 

Először is ismerjük meg az elkövetőket:

Kárókatona (Phalacrocorax carbo): madarak mérete 72-96 cm, átlagos súlya 2,5 kg. Átlagos repülési sebessége 50 km/h, és napi táplálkozási körzete 20-60 km sugarú körre terjed ki. A vadludakhoz hasonlóan, nyújtott nyakkal repül, a csapat V-alakú formációt ölt a levegőben. Vándorlási készsége kontinensen belül korlátlan. Magas táplálékigényű, napi szükséglete 450-500 gr hal, ami kb. 170 kg/éves mennyiségnek felel meg. Főképp a karcsú halfajokat kedveli, mert azokat probléma nélkül képes lenyelni. Így talán érthető a Duna kecsege, süllő, csuka, márna, paduc, jász állományának eltűnése illetve erős megfogyatkozása.



Kifinomult halászképességű búvármadár, 20 m mélyre merül (Pakson a Dunán csak merülne, ha volna olyan mély), de beszámolók alapján 40-50 m mélyre helyezett hálókban is találtak már fogságba esett kormoránt. Maximum 90 másodpercet tud a víz alatt tölteni. Gyakorlatilag az egész vízteret végighalássza és megbirkózik különböző nagyságú halakkal, egészen 50 cm-es testhosszig és 20-25 cm hátmagasságig. Általában nem egyedül, hanem csoportosan halászik. Ezt szociális halászatnak is nevezik, amikor 5-25 madár, vagy nemegyszer 200 kormorán alkot egy halászcsoportot. A kifalás mellett tömegesen sebzi a halakat. A természetes vizeken 450 gr táplálékára - kb. 150-200 gr sebzett hal jut. A tógazdaságban a 450-500 gr táplálékra akár 3-400 gr sebzett hal is juthat. Halászmódszere során csoportosan merül és nyújtott testtel, de görbített nyakkal sebesen úszik a víz alatt, kampós csőrét mintegy horgot belevágja a halba, azt megragadva a felszínre úszik, és általában ott nyeli el. Ha a kormorán egy vízszakaszt tömegesen megszáll, egy néhány nap alatt hatalmas pusztítást tud végezni, gyakran az ott élő halállomány 50%-át, extrém esetekben akár 80 %-át is képes kifalni. Ezt egyetlen halevő állat sem képes megtenni, erre még a nagyvizeken halászók, tömegesen horgászók sem képesek. 

Miért vannak ilyen sokan?

Magyarországon korábban nagy költőhelyei voltak, de a károkozása miatt ezeket fölszámolták. 1947-ben csak a Kis-Balatonon fészkelt. 1979-ben még csak 50 ezer kárókatonát számoltak a kontinensen. A dán populáció 1980-ban még csak néhány száz egyedre korlátozódott, ezért volt indokolt a teljes védelem. A holland és dán területeken a madárfajt fokozottan védetté nyilvánították. (Ma az egyik legnépesebb kolónia náluk már 6900 párt számol és utána a sorban nem ritkák a 3-5 ezres kolóniák sem.) Magyarországon 1982-ben került védelem alá és 1987-88-ban ki is került a védett madarak listájáról, mert állománya nem csak itthon, hanem egész Európában robbanásszerű gyarapodásnak indult. 1993-ban egész éves vadászati idényt állapítottak meg rá, amit 1998-tól nem újítottak meg.



A védettségnek meg lett az eredménye. Európában 1995-ben 650 ezer, 2001-ben 900 ezer, 2007-ben már 1,8 millió példányt számoltak össze. Az Európai Unió parlamentje számára készített Kindermann-jelentés szerint egy kárókatona egy nap 400-600 gramm halat fogyaszt el. Ezek a madarak évente több mint 300 ezer tonna halat esznek ki az európai vizekből, ez a mennyiség pedig a jelentés szerint meghaladja Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Németország, Magyarország és Csehország együttes éves halgazdasági termelését. Októbertől a költő- és nevelőhelyeken csökken a táplálékmennyiség, így a kormorán megindul a kontinens belseje felé, délebbre a halban gazdagabb területekre.

Az 1990-es évek elején hazánkban már 6 ezer darabra becsülték az állományát, amely mára - az őszi hónapokban - eléri a 23-26 ezer példányt. Egy vizsgálat számítása szerint a kárókatonák által elfogyasztott éves halmennyiség mintegy 2428 (más számítások szerint 3500) tonna hal. A halastavi, ill. természetes vízi kárarány megoszlása elsősorban a tél keménységétől, illetve a halastavi védekezési lehetőségek fejlődésétől függ.



Néhány vizsgálat, vélemény a kialakult helyzetről: 

Svájci tudósok kormoránok táplálkozását vizsgálták. 400 kormorán gyomrot és 4000 köpetet analizáltak, hogy megállapítsák étlapját. 28 ezer hal maradékát azonosították, ezek 24 fajból tevődtek össze. Igen sok ivadékot találtak, a vizsgálatok a svájci halfauna szerkezetét mutatták, így táplálkozásában megtalálható volt az értékes pisztráng és a pénzes pér is. Igazolták, hogy átlagosan testtömegének 30 %-a (500 gr) a napi táplálék szükséglete.

Ha nincs nagy jó a kicsi is (két tucat)      

A túlzott védettség eredménye az lett hogy ökológiai egyensúly felborult. Erre nyíltan a az Európa Tanács 1995. évi kormoránnal kapcsolatos megállapításai mutattak rá először miszerint „Szembesülni kell a kormorán okozta károkkal és szükség lenne a költés szabályozására a költőhelyeken, a kormoránállományokat ezzel lehetne megfelelően szabályozni” Habsburg Ottó, mint Európa Parlament képviselője, is felemelte hangját, hogy amennyiben a kormoránok inváziója így folytatódik, az európai vizekből az egyes halfajok el fognak tűnni. A Parlament részéről abban foglaltak állást, hogy a kormoránok állományát egy elfogadható szinten kell tartani és meg kell találni az egészséges, természetesvízi ökológiai egyensúlyt.

Bajorországi vélemények szerint: "A halászati-horgászati törvényi előírások szerinti halgazdálkodás és vízhasználat mára csak fikció maradt. Méretkorlátozások, tilalmak, engedélyezett és tiltott fogási eszközök-módszerek, védett halfajok, kihelyezési előírások, a halak szabad vonulását elősegítő beruházások, mindezek teljesen feleslegesek a halállományokat sújtó kormorán invázió miatt."

Papp József írta egyszer: „Régen, amikor csak egyet-egyet lehetett látni, egymásnak dicsekedtünk, hogy már láttunk kormoránt. Hol vannak azok a szép idők?!....” (Milyen igaz, hogy tudnék örülni neki, ha tíz év múlva látnám a következőt!)…”Ha az illetékesek nem csupán az íróasztalnál ücsörögnének, hanem járnák az országot, rádöbbennének, hogy a természetes vizeinken lassan több a kormorán, mint a hal. A természetvédelmi törekvésekkel alapvetően egyetértek/egyetértünk, csak a módszereket, az "én vagyok az erősebb" vitastílust bátorkodom kifogásolni. Nem hiszem, hogy az utolsó érv, mindig a "csak" lehet, mint ahogy azt sem, hogy a végtelenségig el lehet rejtőzködni az EU és a nemzetközi egyezmények mögé. Kérve-kérem: tessék engem - a halászokat, horgászokat... a természethez közel állókat - igazi érvekkel, tudományos kutatásokon alapuló számokkal meggyőzni, hogy ne legyen igazam, hogy ne higgyem: a mindenható természetvédelem egy elvakult vallási felekezet, s egyre inkább állam az államban... Meddig várunk? Amíg eltűnnek őshonos halaink a külföldi madarak gyomrában? Ki védi meg a halakat? Azokra miért nem vigyáznak a természet és környezet védők? Ezúton hívnám fel a figyelmüket, ha elfogynak a halak, éhen pusztul a kormorán is!„

Papp József által megkergetett felszállásképtelen túlsúlyos madár visszaöklendezett zsákmánya. Jász 0.66kg.

„Az ember ilyen mértékű „természetvédelmi” beavatkozása sosem szerencsés. Elég, ha a gébek sok éven át tartó védelmére gondolunk, melynek végkimenetele mára katasztrófa szóval jellemezhető a leginkább. (Kicsit talán későn eszmélve, de legalább idén kikerült a védelem alól).”

„A kárókatonák károkozása nem merül ki a halak kiirtásában. Kolóniáik tartózkodási- és fészkelő helyein, a növényzet az ürülékük miatt teljesen kipusztul. Ez leginkább a legmagasabb fákat, partmenti sávokat érinti. A mesterséges kövezéseket ellepik és szó szerint teljesen fehérre „festik”. Természetesen ez a meglehetősen nagy mennyiségű, nem kívánatos anyag, finoman fogalmazva sem higiénikus és később bemosódva a víz minőségét rontja.”

A kormoránok természetes vizeken okozott kára az elmúlt évtized vizsgálatai alapján az alábbiakban összegezhetők: 
 

• A haltelepítések gazdasági veszteséget okoznak és már csak az igen fiatal előnevelt, esetleg egynyaras hallal érdemes próbálkozni ilyen vizeken.
• Az egyes vízszakaszok, vízterületek halállományának szinte teljes megfogyatkozásával is számolni kell.
• A természetes vizekben általában jelenleg sem óriási a halbőség, így a kormorán hatása nem kívánatos.
• Az évenkénti növekedés, hozam, a vizek táplálékbázisát figyelembe véve átlagosan a halállomány 20-30 % -ára tehető. Ha ennél többet fogunk ki, a halállomány folyamatosan csökken. Erre egy példát lehet felhozni. A seregélyek egy adott szőlőterület 50 % -át megeszik, 50 % -a megmarad a gazdának. Ha a kormoránok egy halas víz állományának 25-30 % -át kifalják, a hasznosítónak 0 % marad. Egy 10 mázsás szőlőtermésből 5 mázsát megesznek a seregélyek, a következő évben a szőlőültetvény ugyancsak képes 10 q teremni. Ha egy halas vízben 1000 kg hal van és a kormoránok 600 kg-ot kifalnak, tavaszra 400 kg marad. Nyáron a maradék hal növekményét 30 % -ra tesszük és egyáltalán nem fogunk ki belőle, év végére az 1000 kg hal helyett csak 520 kg hal lesz az összmennyiség.
• Ha a kormoránok több télen keresztül visszatérnek az adott vízre, az egyes halfajok állománya annyira megcsappanhat, hogy a szaporodásra képes törzsállomány jelentősen megfogyatkozik, ami által szaporodási folyamatok károsodnak.
• Egy magas kormorán egyedszám hatására (ha az időszakos is) egy korábbi halban gazdag vízen a halállomány jelentősen alacsonyabb szintre halászásával igen káros tud lenni, mivel a kormorán az ott élő halállomány akár 40-90 % -át is képes kifalni.
• Az ilyen érintett vizek iránti horgászati érdeklődés jelentősen csökken, a haltelepítések szinte rövid időn belüli elvesztése magas költségeket és eredménytelenséget hoz.
  
  
  
   
• A madár tógazdasági rendszeres riasztása következtében nem egyszer beéri a környezetében lévő természetes vizek halzsákmányával is. A természetes vizeken elsősorban a késő őszi, kora tavaszi nagycsoportos halásztevékenysége okoz hatalmas károkat. A halastavak lehalászásával, majd lefagyásával a kormorán állományok táplálékukat már egyértelműen elsősorban a nagyobb természetes vizeken keresik. Itt csalhatatlan ösztönükkel keresik meg a vermelő halrajokat és csoportos búvárhalászatukkal a halakat megszokott vermelő helyeikről szétzavarják, ill. meghatározott részüket elfogyasztják.
• A természetes vizek különböző szektorú hasznosítói az utóbbi évek során hazánkban már jóval 2 milliárd forint felett költöttek a halállományok fejlesztésére, szinten tartására. Ennek ellenére általánosan tapasztalható a természetes vizek halállományának csökkenése, melynek okai között egyre nagyobb arányban a kormorán-kárókatona hadsereg által okozott tetemes károk a meghatározók.

A kormorán okozta károk hosszú távú megelőzési lehetőségei Európa szerte : 
 

• A kormoránok kilövéssel való gyérítése nem eredményes módszer az állományának szabályozására.
• A riasztás vagy korlátozott kilövés a probléma elodázását jelenti.
• A riasztás hatására a madárcsoport továbbvonul, ott táplálkozik, és ott okoz gondot.
• A megoldás, hosszú távú kormorán kontroll stratégia felállítása, melynek során valamennyi érdekelt véleményét figyelembe kell venni.
• A stratégiának nemzetközinek kell lenni, mivel a gondok nem határokhoz, régiókhoz kötöttek és a megoldás is csak koordinált, átfogó intézkedésekkel valósítható meg.
• A kormoránok védettségi állapotának megváltoztatását már jó néhány éve követelik Európa-szerte.
• Megállapítható, hogy Phalacrocorax carbo sinensis mára már nem tekinthető veszélyeztetett madárfajnak, hanem tömegesen elszaporodott, manapság ökológiai károkat okozó madárfaj.
• A tiltakozások eredményeképpen Európában elérték a részbeni riasztási és korlátozott kilövési lehetőséget. Viszont költőhelyen való megfelelő állomány szabályozás még mindig nem valósult meg.
• Egy egész Európát felölelő kormorán tanulmányra és folyamatos állapot rögzítésre van szükség "A vándorló vadállatok védelme" bonni konvenció keretében.
• Európa-szerte csökkenteni kell a nemzetközi ellenőrzés mellett, a kormoránok állományát.
• Folyamatos intézkedésekre van szükség, hogy a károk mérséklődjenek és a természetes vízi ökológiai folyamatok hosszú távon ne szenvedjenek károkat.

Hazai kormoránhelyzet kezelése:

A károkozás terheit évek óta a fejlődő magán haltermelők, a haltermelő és halászati cégek, valamint a halgazdálkodást folytató horgászati szervek cipelik. A kárókatonák több halat ettek meg tavaly, mint amennyit a gazdaságok eladtak. A ma Európában legnagyobb halkárt okozó kormorán kérdésben hazánkban is csak széleskörűen összefogva, egyeztetve az érdekeket és az EU-s tapasztalatokat felhasználva lehet előrelépni. Fontos lenne a kormoránállományok tógazdasági és természetes vízi kárainak tételes felmérése és megfelelő kompenzálása, kártalanítás néhány más európai ország gyakorlatához hasonlóan.

A madártani egyesületek és a témával foglalkozó kutatók már egyre több adattal rendelkeznek, illetve a nemzeti parkok szakemberei is egyre inkább szembesülnek a kormoránok károkozásával és más védett madarakkal szembeni területfoglalásával. Ezért néhány nemzeti parkban már célul tűzték ki a kormoránállományok bizonyos csökkentését. Madárvédő szervezetek nem szívesen foglalkoznak olyan megoldással, amely a madarak elpusztításáról szól. Mégis, muszáj tenni valamit, mert az ügyben támadt indulatok a természetvédő szervezetek, intézmények ellen is irányulnak - másrészt védett élőhelyeket, fajokat is veszélyeztet a kormorán. Vagyis: ha már az ember beleavatkozott a természetbe, nincs megállás. Olykor azzal is kárt okoz, ha véd egy madarat.

Néhányan nem bízva a hivatalos megoldásokban, önkényesen, erősen természetkárosító gyanús törvényellenes megoldásokat választanak.

Tisza, Szeged                    

A károsultak felháborodása akkora, hogy Unió parlamentje is tárgyalta az ügyet, a magyar környezetvédelmi miniszter rendeletet is hozott a „gyérítésről":
”Megjelent a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 18/2008. (VI. 19.) KvVM rendelete, mely módosította a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletet.

„(3) A kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyérítését engedély nélkül végezheti a külön jogszabályok alapján kijelölt vadászatra jogosult, valamint a halászati őr a halállományokban keletkezett károk mérséklése érdekében, amennyiben tevékenységét:
a) az ingatlan tulajdonosával, illetve jogszerű használójával megállapodást kötve,
b) védett természeti területen, illetve különleges madárvédelmi területen kívül,
c) szeptember 1. és január 31. között,
d) a vadászat rendje megsértésének nem minősülő, valamint nem tiltott vadászati eszközökkel és módszerrel, valamint
e) az okszerű vadgazdálkodás akadályozása nélkül végzi.
(4) A kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyérítése során ólomsörét használata tilos.
(6) A vadászatra jogosult, valamint a (3) bekezdés szerinti halászati őr … (a vadászjegyük számának feltüntetésével), a gyérítések helyéről, idejéről, módjáról, valamint az elejtett madarak számáról a tárgyidőszakot követően, február 28-ig köteles jelentést küldeni az illetékes természetvédelmi hatóságnak.”

A Hortobágyi Nemzeti Park engedélyének birtokában és a területileg illetékes szakigazgatási hivatalok beleegyezésével január 5- én a kiskörei erőmű alatt megkezdődött a kárókatonák kilövése. A média jelenlétében, rendőrségi biztosítás mellett lefolytatott vadászatot még további 21 alkalom követi február 28.- ig. Ez idő alatt a lakott területek kivételével minden olyan Tisza szakaszon gyérítésre kerül sor, ahol nagyszámú kormorán tizedeli a vermelő halakat. A beavatkozást megelőző távcsöves megfigyelést az első boncolások is alátámasztották: a kiskörénél elejtett madarakban döntően kecsegéket találtak- nem ritkán 35 centis (!) példányokat.

Helyi kezdeményezések:

Civil törekvések teljes mértékben nem elegendőek, de talán elindíthatnak valamit. Ebben bízva egy évvel ezelőtt gondoltam tenni kéne valamit, ezért a témát alaposan körüljárva megkerestem 9 vadásztársaságot 1520-1564 fkm Duna-szakasz mentén, akikkel együttműködési megállapodást sikerült kötni a Paksi Halászati Szövetkezet bevonásával (hiszen nálunk a Duna jelenleg az ő kezelésükben van, elsődlegesen nekik kéne a halat védeni). Ez a 9 társaság teljes egészében területileg lefedi a Duna Dunaföldvár és Gerjen közé eső szakaszát mindkét parton.

A megállapodások és a nehezen megszerzett hivatalos engedélyek értelmében, a károkozás megelőzése érdekében a kárókatona riaszthatóvá és lőhetővé, gyéríthetővé vált (egyébként ezt nem sokkal később időszakosan országosan is bevezették). Sajnos a várt áttörés mégsem következett be. Ennek elsődleges oka, hogy az illetékes hatóságok mindenféle környezetvédelmi és uniós szabályozásokra hivatkozva betiltották az ólomsörét használatát. Ez sajnos technikai és anyagi problémákat is felvet azon kevés vadász számára, akik szívesen tennének az ügy érdekében, ugyanis az acél sörét közel sem olyan hatékony, drága golyós lőszert senki sem fog erre pazarolni. További korlát, hogy vendégvadász nem gyéríthet, pedig hát a más madarakra vadászó, rossz hírű olasz vendégek mérhetetlen lövő kedve talán jól jöhetett volna. És ennyivel nem elégedtek meg a hivatalos szervek. Ugyanaz az illetékes, aki kiadta kilövési engedélyt egy másik rendelkezésében, amiben szerette volna védeni a vízi madárvilágot (Natura2000 program) a fent említett Duna-szakasz Dunántúli részén a vadászokat kitiltotta a gátakon kívülre. Na, a szántókon igen ritkán lőhető a halpusztító. Szerencsére a Duna –Tisza közén más területileg illetékes kirendeltség ilyen korlátozással nem élt. Hát nem furcsa, vagy a túlpart az már egy másik ország, vagy más madárpopuláció?

Jelenleg ilyen a kormorán helyzet Európában, országosan és helyileg.

Biztatok mindenkit, mondjuk el mindenhol ahol csak lehet, hogy a halállományban okozott kár még ha víz alatt is van és nem látható, csak tapasztalható, akkor is létezik. Semmivel sem másabb, mint a seregély által letarolt gyümölcsös, vagy a jég által elvert haszonnövényben keletkezett gazdasági kár, hacsak abban nem, hogy gabonát vetni újra talán kicsit könnyebb, mint kipusztult halfajokat lerabolt vizet újra éleszteni. Talán azért mindenki érezhetné annak fontosságát – főként, aki hivatalból is tehet ellene -, hogy nem csupán gazdasági kárról van szó.

Szükséges, hogy hallassuk hangunkat, mert természetvédők néhány csoportja még mindig vakon ragaszkodik téves elveihez. Erre példa írásom utolsó bekezdése is, amiben egy egészen friss hírt ismertetek veletek.

„ A kárókatonát választotta a 2010. év madarává a Német Természetvédelmi Szövetség (NABU). Az október 8-án bejelentett döntés heves tiltakozást váltott ki halászok és horgászok körében. A NABU azzal indokolta a döntést, hogy évente ma is 15 ezer kárókatonát lőnek ki német földön, és hogy a halászok és horgászok irtóhadjárata következtében a halevő madár hosszú időn át a kipusztulás szélén állt. Ma már viszont 24 ezer költőpárt tartanak nyilván Németországban.
A német halászok, illetve a sporthorgászok szövetsége éles hangon bírálta a NABU döntését, amelyet “rendkívül bosszantónak” neveztek. Állításuk szerint az Európában élő mintegy 2 millió kárókatona (Phalacrocorax carbo) “fenyegetést jelent a halászatra”; az elmúlt télen számos élővíz halállományát “de facto felzabálták a kárókatonák”. Német földön pedig számos ivadéknevelő és halastó tulajdonosát a csőd szélére sodorták a falánk madarak.
A NABU ezzel szemben azt állítja, hogy a kárókatonák nem fenyegetik a természetes halállományt, és egyetlen halfajt sem veszélyeztetnek. A szövetség szóvivője mindazonáltal elismerte, hogy “problémák adódhatnak” ivadéknevelő telepek és halastavak környékén. E helyeken viszont megfelelő óvintézkedésekkel – például ritka szövésű, erős anyagból készül, jól látható dróthálókkal, vagy pedig optikai és akusztikai jelzésekkel – van lehetőség a halállomány védelmére.”

Hmmm…… aki ilyet állít az még nem volt idén kint az irodájából, de talán nem is beszél senkivel.

 

Forrás:http://www.gazagyu.hu/

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.