A Tisza-tavi Sporthorgász K. N. Kft. a kezdetektől jó kapcsolatot ápol a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal, az együttműködési szerződés megkötése óta pedig kifejezetten baráti, egymás munkáját támogató légkör jellemzi a két szervezet viszonyát.
A legutóbbi, 2014. április 4-én tartott megbeszélés is ilyen keretek között folyt. Hegedűs Gábor, a kft. ügyvezetője köszönetet mondott Lovas Attila KÖTIVÍZIG-igazgatónak a vízelemzésben, a horgászhely-kialakítások engedélyezésében, a hínárkaszálásban és egyéb téren nyújtott segítségért, mellettük azonban egy égetően fontos újabb kérdést is fölvetett:
Ismert, hogy Tisza-tó halainak zömét kitevő pontyfélék többnyire április-májusban szaporodnak. Ikráikat főként a frissen elöntött füves területekre szórják, ahol a kikelő ivadék mindjárt kellő mennyiségű és minőségű táplálékot is talál. Ám egy olyan csapadékszegény tél után, amit magunk mögött hagytunk, könnyen elmaradhat a tavaszi áradás és vele együtt az ívás is. Ezért arra kérte a vízügyi igazgatóságot, hogy a tározó feltöltését a szokásos nyári vízszint (725 cm) elérése után se hagyják abba, és igyekezzenek a vizet négy héten át 750 centiméteres szinten tartani, mesterségesen biztosítva az ívás és ivadéknevelés feltételeit.
Lovas Attila igazgató úr átérezve az ügy fontosságát azonnal döntött a kérdésben, jelezve, hogy 740 centiméterig saját hatáskörben eljárva tudnak elmenni, a további emeléshez pedig igyekszik megnyerni feletteseinek jóváhagyását. Bizonyára kellő meggyőző erővel tette ezt, mert a hozzájárulás megérkezett, így bizakodhatunk benne, hogy a Tisza-tavon a kedvezőtlen vízjárás ellenére is sikeres lesz a pontyfélék szaporodása.
Nagyon jelentős döntés ez, hiszen lehetséges, hogy az egész Tiszán egyedül itt alakulnak ki kedvező viszonyok az íváshoz. Most már csak azért kell szurkolnunk, hogy az érintettek se legyenek halvérűek, égjenek a szerelem lázában, és szaporodjanak, sokasodjanak.
Ismételten köszönjük Lovas Attila igazgató úr intézkedését.
Hegedüs Gábor
ügyvezető igazgató