Tisza-tó vízszintjének meghatározását segítő munkacsoport alakul
2013.12.07. 11:50, varosikikoto
Az érintett szakterületek képviselőiből álló, négyoldalú érdekegyeztető munkacsoport létrehozását javasolta a vidékfejlesztési miniszter a Tisza-tó vízszintjét szabályozó új kormányhatározat előkészítéséhez pénteken egy Abádszalókon tartott kerekasztal-beszélgetésen.
Fazekas Sándor kiemelte: a tárcához számos jelzés érkezett az elmúlt hetekben, melyek mindegyike a tározó szokatlanul alacsony téli vízállása miatti aggodalmakat fogalmazta meg. Rámutatott: ebből is kitűnik, hogy a tó speciális rendeltetéséből fakadóan sokféle hasznosítási ág érdekeit kell összehangolni a régióban a vízszintek szabályozásakor.
Példaként említette a turizmus, az öntözés, az árvízvédelem, a halgazdálkodás és az energiatermelés eltérő szempontjait, melyek szereplői között azonban megfogalmazása szerint érzékelhető a megfelelő keretek kialakításához nélkülözhetetlen kompromisszumkészség. Az egyeztetés tapasztalatait összefoglalva a miniszter bejelentette: kezdeményezi egy négyoldalú, vízügyi, halászati-horgászati és természetvédelmi szakemberekből álló, valamint az érintett önkormányzatokat képviselő munkacsoport megalakítását. E szervezet segítséget nyújt majd a Tisza-tó vízszintjét szabályozó, ez év végén lejáró 20 éves kormányrendelet megújításának előkészítésében.
Hegedűs Gábor, a halászati hasznosító Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az eseményen arról beszélt: a tó halállománya évek óta növekvő, mely a horgászlétszámban és a fogási adatokban is megmutatkozik. Ezért is fontos számukra a halbőség feltételeinek megteremtése és megőrzése, ami jelentős mértékben függ a mindenkori vízállástól. Hangsúlyozta: a Tisza-tó 1986-ban hatályba lépett vízjogi engedélye és a vízszintet meghatározó, 1993-ban elfogadott kormányrendelet óta a vízterület állapota és a társadalmi igények egyaránt sokat változtak. Ezért az új szabályozás előkészítése során figyelembe kell venni a mai szempontokat és fontossági sorrendeket, köztük is kiemelten az ökológiai és fenntarthatósági érdekeket.
Fejes Lőrinc, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ktivizig) kiskörei szakaszmérnöke elmondta: a tározó 570 centiméterre apasztására legutóbb 2006-2007 telén volt példa. Az ideit elsősorban a part mentén esedékes fejlesztések és karbantartási munkák indokolták. Mivel ezek a tervezettnél előbb befejeződtek, szombattól a szakaszmérnökség megkezdi a korábbi egyeztetéseken meghatározott magasabb, 610 centiméteres téli vízszint beállítását.
A feltöltés napi 5, majd 4 centiméteres ütemben előreláthatólag december 18-ára fejeződik be - tette hozzá.
Forrás:hirado.hu